1956. Emlékére ( Nemzeti Évfordulók Titkársága honlapjáról.)

1953 nyarára Magyarország gazdasági válságba került, melyhez nagyfokú belső elégedetlenség járult. Ezt azonban Rákosi Mátyás (1892–1971) és a kommunista párt vezetői nem vették, vagy nem akarták figyelembe venni. A szovjet vezetés Moszkvába hivatta a magyar pártvezetőket, ahol Rákosit arra utasították, hogy adja át a miniszterelnöki posztját Nagy Imrének (1896–1958).

Nagy Imre kampányprogramjában bejelentette az iparosítás csökkentését, az életszínvonal emelését, az internálótáborok megszüntetését, és azt, hogy lehetővé válik a parasztok kilépése a termelőszövetkezetekből. Nagy Imre azonban munkáját csak másfél évig végezhette, mert a moszkvai segédlettel ismét megerősödött Rákosi irányította pártvezetés 1955-ben leváltotta, majd a pártból is kizárta.

Az országban egyre nőtt az elégedetlenség, az értelmiségiek egyre gyakrabban adták jelét nemtetszésüknek, fórumuk a Petőfi Kör lett. 1956. október elején a magyarországi egyetemeken már sorra fogalmazták követeléseiket a változást akaró diákok. A legaktívabbak a Műszaki Egyetem hallgatói voltak. Október 22-i éjszakai gyűlésükön pontokba szedett követeléseik között az alábbiak voltak a legfontosabbak:

• a szovjet csapatok kivonása,
• új kormány alakítása Nagy Imre vezetésével,
• Rákosi és társai bíróság elé állítása,
• általános, egyenlő és titkos választások,
• új gazdaságpolitika,
• a munkásság létminimumának megállapítása,
• március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítása.

Arról is határoztak, hogy október 23-án békés felvonulást rendeznek követeléseik alátámasztására. A felvonulást végül is engedélyezte a belügyminisztérium. Az egyetemi ifjúság először a pesti Petőfi-szoborhoz, majd Budára, az 1848-49-es szabadságharc legendás hírű tábornoka, Bem szobra elé vonult, ahol felolvasták követeléseiket. Innen a tömeg a főváros lakóival kiegészülve a Parlament elé ment, ahol a mintegy 200 ezer főnyi sokaság követelésére Nagy Imre mondott beszédet. A beszéd csalódást okozott, mert bár Nagy Imre elismerte a követelések jogosságát, a kibontakozást a kommunista párton belüli változások útján képzelte el. A tömeg jelentős része ezután a Magyar Rádió elé vonult, mert azt akarta elérni, hogy követeléseiket a rádióban beolvassák. Közben elhangzott a Rákosi helyére állított Gerő Ernő rádióbeszéde, amely sértegető hangnemben szólt a tüntetőkről.

Az elégedetlenség egyre fokozódott, az épületben tartózkodó ÁVH-őrség és a tömeg között fegyveres harc tört ki, megkezdődött a Rádió ostroma. A tüntetőkhöz a munkáskerületek fiataljai nagy számban csatlakoztak és ledöntötték a városligeti 10 méter magas Sztálin-szobrot. A Rádió épületét hajnalra elfoglalták a felkelők.

A közel egy évtizedes nyomasztó személyi kultusz és a szovjet érdekeket szolgáló diktatúra ellen elemi erővel robbant ki a forradalom ezen a napon.

Október 24-én Nagy Imre lett a miniszterelnök, ugyanakkor a szovjet csapatok bevonultak a fővárosba. A zömében munkásfiatalokból álló fegyveres csoportok felvették velük a harcot. A tömegek október 25-én a Parlament elé mentek tüntetni, ahol sortűz fogadta őket.

Rövid időn belül sorra alakultak a felkelés politikai szervei, a forradalmi bizottságok, a gyárakban pedig a munkástanácsok. A forradalom az egész országra kiterjedt. Megkezdődött a termelőszövetkezetek felszámolása. Több vidéki városban az ÁVH fegyveresei sortüzekkel próbálták megállítani a tüntetőket.

Október 27-én Nagy Imre új kormányt alakított, október 28-án bejelentették a tűzszünetet és feloszlatták az ÁVH-t. Másnap megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Budapestről.

Október 30-án kiszabadult a Rákosiék által életfogytiglani börtönre ítélt katolikus hercegprímás, Mindszenty József, aki jelentős befolyással rendelkezett a vallásukat csak titokban gyakorolható nagyszámú katolikus hívő között.

Ezekben a napokban sorra alakultak az új pártok, új kommunista párt jött létre Magyar Szocialista Munkáspárt néven, vezetői között található Kádár János és Nagy Imre is.

Közben folyamatosan érkeztek Magyarországra a szovjet csapatok, mire válaszként november 1-jén a kormány bejelentette, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből és kinyilvánította az ország semlegességét. November 3-án az egész országban megindult az élet, kinyitottak az üzletek, a gyárakban és a hivatalokban megkezdődött a munka. Ugyanezen a napon Maléter Pál honvédelmi miniszter vezetésével magyar kormányküldöttség utazott a tököli szovjet főhadiszállásra tárgyalni a szovjet csapatok kivonulásáról, azonban a helyszínen letartóztatták őket.

Az egész országon végigsöprő megmozdulásokat csak a szovjet csapatok közreműködésével tudták elfojtani, amelyek november 4-én hajnalban indítottak koncentrált támadást Magyarország ellen. A hősiesen küzdő forradalmi erők ellenállását a hatalmas túlerő hamarosan megtörte. Nagy Imre és néhány közeli munkatársa családtagjaival együtt a jugoszláv követségen kapott menedéket. Ugyanezen a napon Kádár János bejelentette egy szovjetbarát kormány megalakulását. Bár a fegyveres ellenállást elfojtották, a munkások a munkástanácsok irányításával hónapokig szegültek szembe a Kádár-kormánnyal.

A forradalmi kísérletet – amelyben országszerte közel 2700 személy halt meg – véres megtorlás követte, amelynek 229 ember esett áldozatul. Sok ezren kerültek börtönbe és több mint 200 000 honpolgár kényszerült emigrációba.

Nagy Imre és társai – miután a Kádár-kormány szabad elmenetelüket ígérte – elhagyták a jugoszláv követséget. A szovjet titkosszolgálat azonban azonnal letartóztatta, és Romániába szállította őket. Itt egy ideig házi őrizetben voltak, majd visszahozták őket Magyarországra. 1958. június 16-án Nagy Imrét többi társával, köztük Maléter Pál honvédelmi miniszterrel együtt kivégezték.

Az 1956-os forradalom a magyar nép legnagyobb XX. századi tette volt, ezért válhatott október 23. a széthulló Kádár-rendszer idejében jelképpé. 1989-ben ezen a napon kiáltották ki Magyarországon a köztársaságot.